Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 30., szombat

ATTILA A HUNOK KIRÁLYA



Attila a Hunok királya


(Jordannes és Kézai Simon krónikája nyomán)


Történt, hogy a nép igen elszaporodott Szittyaországban, a száznyolc nemzetségből a harcra kész férfiakat kiválogatták, hogy nyugat felé menjenek, és ott földet foglaljanak. Minden nemzetségből tízezer fegyverest szedtek, a többieket Szittyaországban hátrahagyták, hogy hazájukat az ellenségtől megvédjék. Ezután fölemelt zászlókkal elindultak, a besenyők és a fehér kunok földjén átvonultak, végre minden kár nélkül egészen a Tisza folyóig eljutottak. Amikor ezt a tartományt megszemlélték, közös akarattal elhatározták, hogy nem mennek tovább a nyájjal és a családdal. Ugyanis az asszonyokkal együtt, jurtákkal, és szekerekkel szálltak ki földjükről. Ebben az időben azt a földet, ahová megérkeztek, Pannóniának nevezték, és a longobárd nemzetből való Makrin helytartó kormányozta, aki járatos volt a hadviselésben. Amikor Makrin hallá, hogy a hunok a Tisza mellett letelepedtek, és az ő országát napról napra szaggatják, segítséget kért a rómaiaktól, mert saját népével a hunokat megtámadni nem merte. Ekkor a rómaiak a német nemzetből való Veronai Detrét kérték meg, hogy Makrinnak segítséget vigyen. Veronai Detre rögvest útnak indult seregével, nemsokára elérkezett Százhalomba, és innen Potenciána városához vonult. Itt Makrinnal tanácskozni kezdett, vajon átkeljenek-e a Dunán, hogy a hunokat megtámadják, vagy más alkalmas helyet keressenek-e a támadásra. Amíg Detre és Makrin erről tanácskoztak, a hunok az éjszaka csendjében Szikambriánál a Dunán tömlőkön átkeltek, és az ellenséges seregnek azt a részét, amely Potenciána városában helyet nem kapott, és ezért a mezőn táborozott, irgalmatlanul levágták. Detrét annyira megijesztette ez a támadás, hogy seregével elvonult Tárnokvölgy mezejére. Itt újra megütközött a hunokkal. Ebben az ütközetben 125 ezer hun vitéz elesett, Keve kapitányt is levágták. A megmaradt hun csapatok visszamenekültek a sátrakhoz. De Makrin és Detre katonái közül is sokan elhullottak, összesen 210 ezren pusztultak el. A következő napon, amikor Detre látta, hogy seregét milyen súlyos veszteség érte, Makrinnal együtt visszavonult Tulna városa felé. Amikor a hunok észrevették, hogy Detre és Makrin elvonult a csatatérről , visszatértek a viadal helyére, és társaik testét meg Keve kapitányt az országút mellett, ahol a kőbálvány áll, szittya szokás szerint ünnepélyesen eltemették. Azt a környéket a kapitány nevéről Keveházának nevezték el. Most már tudták a hunok, hogy a nyugati nemzetek fegyvere és bátorsága mennyit ér, ezért felbátorodtak, seregüket újjászervezték, hogy Detrével és Makrinnal megvívjanak. Amikor Detre értesült arról, hogy a hunok közelednek, Cezumornál szembeszállt velük, és reggeltől délutánig olyan heves és könyörtelen harcot vívtak, hogy Béla, Réva, és Kadocsa, a hunok dicsőséges kapitányai, negyvenezer harcossal együtt abban az egy csatában elestek. Ezeknek holttestét is visszavitték a bálványkőhöz, és társaik mellé eltemették. Ezen a napon sokan elestek a német fejedelmek közül, elesett Makrin is a római seregből. Detrét egy nyílvessző fejen találta, és súlyosan megsebesítette. A cezumori csatában a nyugati hadsereg nagyobb része elpusztult, kisebb része pedig elmenekült a hunok elől. Amikor a hunok látták, hogy az ellenséges sereg elszéledt, római szokás szerint Attilát királlyá választották, ő, pedig testvérét, Budát a Tiszától a Don folyóig terjedő föld népének kormányzójává tette. Ezután pedig elrendelte, hogy alattvalói a hunok királyának, a világ félelmének, Isten ostorának nevezzék. Attila király barna bőrű, fekete és villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű volt. Szakállát megeresztve hordta , mint a többi hun. Nem volt vakmerő, a csatákban inkább ravasznak és félelmetesnek mutatkozott. Testi ereje megfelelt testalkatának. Jóindulatú és nagylelkű volt; fényes fegyverzete, tiszta sátra rendszeretetről tanúskodott. Attila nem őrizgetett kincset a ládafiában; amije volt, azt elosztogatta. Nagyon bőkezű és adakozó volt, ezért még az idegen nemzetek fiai is szerették. Keménysége és szigorúsága miatt hun vitézei nagyon féltek tőle. A hun királynak számos igen szép sátra volt, s ezeket különböző országok hagyományai szerint készíttette. Volt egy különösen pompás sátra: ez egymással csodálatosan összekapcsolt aranylemezekből volt összeerősítve. Az egész sátrat tetszés szerint lehetett szétszedni vagy összerakni, a sátor tartóoszlopai vert aranyból készültek, kapcsokra jártak, belül üregesek voltak, és az eresztékeknél az oszlopokat csodálatosan csiszolt drágakövek foglalták egybe. A hadjáratok után Attila istállói tele voltak paripákkal, amelyeket számtalan országokban zsákmányoltak. Ezekben szívesen gyönyörködött, mégis olyan bőkezű volt az ajándékozásban, hogy gyakran alig egy-két paripája maradt, ha ő maga akart nyeregbe szállni. A lovak istállóját bársonnyal és bíborral vonatta be. Királyi székeit aranyból és drágakövekből készíttetette, asztalát és konyhaedényeit, pedig színaranyból készíttette. Színaranyból, csodálatos művészettel készíttették az ágyát is; ezt az aranyágyat Attila minden hadjáratában magával vitette. Attila serege az idegen nemzeteken kívül tízszer százezer katonából állott, olyan módon, hogy ha egy hun meghalt, helyébe rögtön mást szólítottak. A hunok fegyverei bőrből és különböző fémekből készültek. A vitézek íjat és nyilat használtak, emellett kardot és lándzsát viseltek. Attila király címerén, amelyet tulajdon pajzsán hordott, koronás fejű madár volt ábrázolva, ezt a madarat magyarul turulnak hívják. A turulos címert a magyarok egészen Géza fejedelem idejéig, amíg törzsi közösség kormányozta őket, minden hadban magukkal hordozták. Ezekben a pompákban Attila, a hunok királya, minden más királynál dicsőségesebb volt az egész világon. A hun király a váraknak és az erődítményeknek ura akart lenni, és uralkodni akart fölöttük, de a bennük való lakást megvetette. A saját nemzetével, a hunnal élt együtt, sátorban lakott, lóháton járt; a városokban és a falvakban azokat a népeket szállásolta el, amelyek a hunokkal tartottak.


HUNOR ÉS MAGOR




Hunor s Magor története
A magyar eredetmonda szerint Hunor és Magor az ősei a hunoknak és a magyaroknak. Ők Enéh és Ménrót elsőszülött fiai vagyis ikergyermekei. Ménrót óriás a nyelvek összezavarodásának kezdete után Eviláth földjére ment, amelyet akkor Perzsiának neveztek, és ott két fiút, Hunort és Magort nemzett Enéhtől. Tőlük eredtek a hunok és magyarok. Mivel Hunor és Magor elsőszülöttek voltak, atyjuktól elkülönülten laktak sátraikban. Történt egy nap, hogy vadászatra mentek Meotisz mocsarai közé, amikor a pusztán szarvasünő bukkant fel előttük; azt követték, s az menekült előlük, míg végre eltűnt a szemük elől. Sokáig keresték, de nem találták. Végtére is a mondott ingoványt bebarangolták, és úgy ítélték, alkalmas marhatartásra. Ezt követően visszatértek apjukhoz, és elnyerték engedélyét, hogy minden vagyonukkal a Meotisz mocsarába költözhessenek. Meotisz pedig Perzsiával határos, amelyet egyetlen kicsiny gázlótól eltekintve tenger vesz körül. Folyóknak teljesen híján van, ám bővelkedik fűben, fában, madarakban, halakban és vadakban. Meotiszba költözésük után öt évig állhatatosan ott tartózkodtak. A hatodik évben kijöttek, egy elhagyott helyen rábukkantak a Belár-fiak feleségeire és gyermekeire, akik férjeik nélkül maradtak sátraikban. Minden vagyonukkal együtt elragadták, s gyors vágtában Meotiszba nyargaltak. Történt pedig, hogy a gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két lányát is elfogták; az egyiket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Mivel sokáig maradtak a mocsárban, hatalmas nemzetté kezdtek nőni, így a föld sem befogadni, sem táplálni nem tudta őket. Felderítőket küldtek tehát onnan Szkítiába, és miután Szkítia országát kikémlelték, oda vonultak megtelepedni.



2016. április 17., vasárnap

BEMUTATÓ: “ANCU SY AMA SALY”- A NAGY ŐSANYA SARJAI



“ANCU SY AMA SALY”- A NAGY ŐSANYA SARJAI
KALIFORNIAI PENUTIAN - MAGYAR NYELVI ROKONSÁG
...



“A Magyar nyelv szavai, kifejezései messze túlmutatnak Európán, megtalálhatóak a Föld összes ma létező nyelvében”.
Egy kicsiny csoport, melyet az Amerikai szakirodalom Kalifornai Penutian (Peneut) összefoglaló néven jegyez egy a Közép- Európai és Fekete- Tengeri térségből kiinduló népvándorlás következtében a Bering - Szoroson átkelve 5200- 4500 éve elérte és belépett a Kaliforniai San Francisco folyó Delta térségébe. A könyvemben az saját egyéni kutatásaim feltárják az ősi Magyar nyelv és a Kalifornia Penutian nyelvek közötti kapcsolatokat. Megerősítve a feltevést, amely szerint a Magyar és a Kaliforniai Penutian közötti nyelvi hasonlóság ténye az eltelt több ezer év kiszakadása a közös ős nyelvből és az óriási távolság ellenére is fennáll.
Ma a Kaliforniai Penutian őshonos nyelveket az Egyesült Államok Kalifornia államának a középső részén beszélik. A nyelvcsaládhoz tartozó Utian alcsoport ( Miwokan - Costanoan ) és a Yokutsan kapcsolódik nyelvileg a Maidu és Wintun nyelvekhez. Együtt közösen alkotják a Kaliforniai Penutian nyelvcsaládot, melynek nyelveiben tömegesen fordulnak elő olyan ősi szavak, kifejezések és nyelvtani alapelemek, melyek elsősorban a Magyar nyelv alapszókészletében ma is megtalálhatóak"......











A REJTÉLYES ŐSI MAGYAR NYELV




A REJTÉLYES ŐSI MAGYAR MÚLT




A szavak visszavezetnek minket a távoli rejtélyes múltba amikor még az emberiség egy, vagy több alapnyelvet beszélt. A nyelvek, népek eredetének, rokonságának kutatása még nem fejeződött be. Azonban az eltitkolás és ragaszkodás a régi rosszul felállított nyelvtudományi sablonok ellenére mára a társtudományok segítségével (DNA, Archeológia ... ) oly sok bizonyíték összegyűlt, hogy a valótlan Finnugor ...eredet rokonság tanítást ma már bátran száműzhetjük az iskolákból. A PIE alapnyelv kialakulásában jelentős szerepet vállalt ősi Magyar nép szavai ma is jelentős mértékben megtalálhatók a mai Indo-Európai nyelvek szavaiban és az Etruszk, Pelaszg, Sumer, Ó- Görög, valamint az Amerikai Kaliforniai Penutian nyelvekben.

AD / ADNI „ Give / To give „
Hungarian : ad , adni , Sumer : nadanu
PIE : do
Wintu : dOy , Proto Wintu : doy-i , Patwin : doyu , Plains Miwok : ’am.y , C.S.M. : ’am.y , N.S.M. : ’am.y , Mutsun C. : ami , Maidu : dam

ÁG „ Branch „
Hungarian : ág , Sumer : igi ? „ branch „ / da „ arm „
PIE : gebh / gegh
Lake Miwok : Tawlik „ arm , wing „ , Plains Miwok : eku „ hand „ , Coast Miwok : uku „ hand „ , Lake Miwok : uku „ hand „ , Wintu : leweq „ arm „

ANYA „ Mother „
Hungarian : anya , Sumer : ama / am
PIE : meu / mater
Lake Miwok : unu , Plains Miwok : ’umu „ lady young „ S.S.M. :’ama-nt „ grand mother „
N.S.M. : ’amati „ grand mother „ , N.S.M. : ’ene „ lady young „ ,
N.S.M. : ’una’ŋe , Chukchansi Y. : náam „ mother „ , Yokut : unu „ mother „ ,
Mutsun : ’a.nan / ana „ mother „ , Mutsun : ama „ grand mother „ ,
Mutsun : ana-knis „ stepmother „ ,
Proto-Wintu : aman „ grand mother „ , Nisenam : omo „ stepmother „ ,
Nisenam : ’amat.i „ grand mother „ , Maidu : né „ mother „

APA „ Father „
Hungarian : apa , Sumer : pap / pab / pa4
PIE : pei(g)
Rumsen : apa , Mutsun : ’appa , Plains Miwok : ’ap.a C.S.M. : ypy , N.S.M. : ’y-py ,
S.S.M. : ’y-pyH-nt , Wintu : pa.pa / ha.pa , Proto-Wintu : apan „ grandfather „ ,
Coast / Lake Miwok : api , Chukchansi Y. : nu-pup , Tule-Kaweah Y. : opo-yo ,
Yokut : no-pop

ASSZONY „ Woman , Wife „
Hungarian : asszony ? Sumer : gasan , assatum
PIE : manu-s
C.S.M. : oʃa „ woman / wife „ , N.S.M : ’os.a „ woman / wife „ ,
S.S.M. : ’oha.nt „ woman/wife „ , Plains M. : ’ysy.’yH , N.S.M / C.S.M. : osa-ti „ girl „ ,
Plains M. : as-sa „ girl „ , Mutsun : osa „ wife „ , Mutsun : atsia „ girl „ ,
C.S.M. : oʃa-ktʃi „ girl „

CSILLOG : „ shine „
Hungarian : csillog , Sumer : zal / zalag „ bright „
PIE : skai
Wintu : silo-qa

ÉN „ I „
Hungarian : én , Sumer : ni / me
PIE : me
Plains M. : kan.i / kan.i , Mutsun : kan , Chocheno : kan.i , Wintu : ni , Nisenam : ni ,
Maidu : ni , Yawdanchi Y. / Tachi Y. : na , Gashowu / Chawchilla Y. : na , Konkow : ni

ENNI / EV „ To ,Eat „
Hungarian : enni / ev
PIE : pa " food " , bu " lip "
Mutsun : ama / ’am.a „ eat , STA. Clara C. / Sta Cruz C. : amai „ eat „ , Chalon C. : aman , Chochenho C. : ’am.a „ eat „ , Rumsen C. : amxai „ eat „ , S.S.M. : ’uni „ eat „ ,
N.S.M. : ’ywy „ eat „ , C.S.M. : uw-u „ food „ , S.S.M. : uw-u „ food „ ,
Wintu : ba „ eat ! „ / ba / bas „ eat „ , Konkow : pe „ eat / food „ , Patwin : ba / bas „ eat „

KARMOL / KARCOL / KAR „ Scratch „
Hungarian : karmol / karcol , kar
PIE : (s)ker " scrub " , gred " scratch "
Wintu : k’ar „ scratch „ / kor / kur „ to scrape „ ,
Proto-Wintu : k’ar-a / gʰar „ scrape „ / kor „ scratch „ ,
Patwin : k’orasy „ to scratch „ , Plains M. : cu.ju „ scratch „

VILÁG „ World „
Hungarian : világ , Sumer : bar / par „ world / country „
Proto-Indo-European : uiro-s
Plains M. : wa.li „ World „ , C.S.M. : w’al.i „ world / to graind „ ,
N.S.M. : wal.i „ ground „ / wil.ep-y / wal.i „ world „ , S.S.M. :
hale.’aH-nt „ world „ ,
Patwin : wilak „ world „ , Proto-Wintu : wilak „ world „ , Mutsun :
pi’re „ world „ , Chochenho C. : warep „ world „

VILÁGOS „ Light / Bright „
Hungarian : világos , Sumer : bir / piriŋ „ bright „ , bar / paar „ white „
Proto-Indo-European : bherag " bright " , bh(e)reu " burn " , bhl-vo-s " blue "
Plains M. : wel.i „ bright „ / wilep-y „ to shine „ , S.S.M. : we-la-nt „
light „ / wela’-t-st.l „ to shine „ , Mutsun : wiya

VILÁGÍT / VILLÁM „ Lighting „
Hungarian : világít / villám , Sumer bil „ to burn „ / bir / bur „
blood „ /bar „ flame „ , bar / paar „ white „
Proto-Indo-European : bherag " bright " , bh(e)reu " burn " , bhl-vo-s " blue "
Plains M. : wil.ep „ lightning „ / welki „ to burn „ , N.S.M. :
wil.ep.y „ lightning „ , S.S.M. : wil.ep-aH-nt „ lightning „ / S.S.M. : vela._t_st.l „ shine „ ,
Wintu : wa-lu-kit „ lightning „ , Proto-Wintu : wal-u „
lightning „ ,Valley N. : yo’wil „ lightning „ , Nisenam : yo’wil /
wispil „ lightning „ ,Maidu : wipili „ lightning „ , Chalon C. :
witpe „ lightning „ ,Sta. Cat . C. : wilep / wilka „ lightning „

VIRÁG „ Flower „
Hungarian : virág , Sumer : girim
Proto-Indo-European : bhrug " fruit "
Plains M. : wile






MERT VALA SUMER ÉS MAGYAR EGY ÉS AZONOS


Idézet Csőke Sándor a Sumer ősnyelvtől a Magyar előnyelvig című könyvéből
 http://www.kincseslada.hu/magyarsag/e107_files/public/CsokeSandor_A_Sumer_Osnyelvtol.pdf
Rokona e a Sumer nyelv a magyarnak?
" A válasz erre: NEM ! A Magyar nyelv a Sumer modern változata, logikus folytatása és egyenes ági örököse! A Sumer nyelv nem halt ki, nem tűnt el és nem olvadt be más nyelvekbe, hanem átesve az évezredek viszontagságain, hangtani változásokon, megmaradt élő nyelvként Európa közepén a szent, az egyetlen és örök magyar nyelvben! "

A kiváló nyelvész szerző másik könyve :

 http://www.magtudin.org/Csoke_Sandor_Szumir_magyar_egyezteto_szotar.pdf








2016. február 10., szerda

AZ ŐSÖK NYELVE KALIFORNIÁBAN; A MAGYAR (MAGʲ-AR) NYELV ÉS A KALIFORNIAI ŐS YOK-UTIAN NYELV KAPCSOLATA





AZ ŐSI MAGYAR (MAGʲ-AR) NYELV ÉS A KALIFORNIAI  ŐS YOK- UTIAN NYELV KAPCSOLATA






Az ősi Magyar (Magʲ-ar) nyelv szavai, kifejezései  messze túlmutatnak Európán, megtalálhatóak a Föld összes ma létező nyelvében....

Egy a Közép és Kelet - Európai (Nyugat - Ázsia) központi térségéből kiinduló népvándorlás során a Bering - Szoroson átkelve 5200- 4500 éve egy kicsiny csoport, amelyet az Amerikai szakirodalom Yok-Utian néven nevez elérte Kaliforniai San - Francisco öböl térségét...
A Yok-Utian nyelvcsalád őshonos nyelveit az Egyesült Államokban Kalifornia középső részén beszélik. A nyelvcsaládhoz tartozó Utian alcsoport ( Miwokan - Costanoan ) és a Yokutsan kapcsolódik nyelvileg a többi Kaliforniai Penutian csoportokhoz a Maidu és Wintun nyelvekhez. Együtt közösen alkotják a Kaliforniai Peneut nyelvcsaládot, melynek nyelveiben tömegesen fordulnak elő olyan szavak, kifejezések és nyelvtani egyezések, melyek a Magyar nyelv alapszókészletében ma is megtalálhatóak.


A  Miwokan és Costanoan nyelvi családok egyesítését Latham 1856-ban javasolta,
Gatschet és Powel 1877-ben a Miwokan és Costanoan egységről beszélt, amit ma nevezzük: Utian. Shipley 1978-ban, Goddard 1996-ban, Mithun 1999-ban az Utian és Yokutsan nyelveket a Penutian nyelvcsalád hagyományos részének tekintik.
Az Utian és a Yokutsan ősnyelveket  1986-ban rekonstruálták és észrevették a rokonsági egyezéseket. A Yok-Utian elnevezést először 1991-ben Geoffrey Gamble javasolta, hogy az Utian nyelveket és Yokuts nyelvi alcsaládokat nevezzék egységesen Yok-Utian nyelvcsaládnak. A javaslatot Callaghan 1997-ben és 2001-ben, valamint Golla 2007-ben egyaránt támogatta. 

Catherine A. Callaghan 1962-ben megjelent  könyvében  „ Comparative Miwok - Mutsun with notes on Rumsen „ a nagy mennyiségben közölt adatok egyértelműen bizonyítják  a rekonstruált Proto - Miwok és a Mutsun- Costanoan nyelvek hasonlóságait. Callaghan rekonstruálta a Proto - Miwok és a Proto - Utian ősnyelveket, melyek az alapjait képezik a Costanoan és Miwokan nyelveknek. A Glottochronologiai és régészeti számítások figyelembevételével  a Kaliforniai Penutian nyelvek a Yok-Utian ( Miwok - Costanoan és a Yokuts nyelvcsaládok ) ágának megjelenését Kaliforniában Moratto 1984-ben és Callaghan 1997-ben  4500 és 5200 év közöttire teszi olyan idős mint az Indo - Európai. Mielőtt bevándoroltak a térségbe a Proto Yok-Utian nép az Amerikai nyelvészek általi  feltevés szerint Oregon állam délkeleti területén élt majd költözött és telepedet le a Kaliforniai Delta területe. Az Amerikai nyelvészek által felajánlott bizonyítékok egyik eleme a  Yok-Utian hangmegfelelések a rekonstruált Proto - Yokuts és a Proto-Utian nyelvekben:

Rövidítések: Proto-Yokuts = PY  ,  Proto-Utian = PU

Néhány példa Catherine A. Callaghan Evidence for Yok-Utian című könyvéből:

PY. : * ? ath „ share / break „  PU. : *? at   „ share /break „ , PY. : c’im.sil „ eyebrow „ , PU.: ʃempuk „ eyebrow „ , PY, : hi.ci? „ today „ , PU. : hi.ʃ „ sun / day „ ,

PY.: kalas.a? „ lower „ , PU. : kolo „ foot „ , PY.:  na „ I „ , PU. : kan / ka.n „ I „

c = ʃ

 A hangmegfelelések, az ősi szavak bizonyítják a kapcsolatot a Magyar nyelvvel . A feltevés szerint egy a Magyar nyelv ősi változatát  beszélő csoport  a Közép és Kelet - Európai  térségéből kiinduló népvándorlás során a Bering - Szoroson átkelve 5200 – 4500 éve elérte Kaliforniai San - Francisco öböl térségét.


ŐSI MAGʲ-AR EREDETŰ SZAVAK A REKONSTRUÁLT  INDOEURÓPAI , FINNUGOR ÉS  A YOK-UTIAN NYELVEKBEN:


 - ÁG „ Branch „

Hungarian : ág , *Sumer : igi ? „ branch „ , *PIE : ĝegh , *PFU : sanke ,

*Proto-Utian : ?ek.u(s) „ hand

g = k

- ANYA „ Mother  „

Hungarian : anya , *Sumer : ama / am „ mother „ , *PIE : meh2ter , PU : ema

*Proto-Miwok : umu ( ama ) „ grandmother , mother „ , *Proto-Yokuts : unu / ?omo „ mother „

ny = m>n

- ANYÓS „ Mother in law „

Hungarian : anyós , anyó , Sumer :  munus „ aunt „,*PU : mina „ aunt „

Miwok : anis  „ aunt ? „ , N.S.M. : ’en.is-y , Mutsun : an-si „ aunt „ , Sta. Cruz Costano : an-si

n = ny , sz = s

 - APA „ Father „

ny=m>n

Hungarian : apa , apó , *Sumer : pap / pab / pa4. *PIE : ph2ter / pei(y), *PFU : appe

*Proto-Utian : pa.pa „ grandfather „ , *Proto-Sierra- Miwok : y-py „ father „ , *Proto.Costanoan : apa / appa

„ father „

- AZ  / AZT  „ That  „

Hungarian : az , azt , *Sumer : s̆u „ he / she   „ , *Akkád : s̆u   „ he „ , s̆i    „ she „,*PIE : so / séʰ2 ,

Észt : ce „ that „ , Észt : see „ this „ , Zürjén : esy „ this „ , Udmurt : so „ this „

Plains Miwok : isy „ that „ , *Proto- Sierra Miwok : ’is.ak  „ she , he „ ,

z=s̆>s>c

-ÉN  „ I „

Hungarian : én , engem , enyém ,*Sumer :  ŋe / ŋae (nga-e ) , *PIE : me „me / I „ ,

PU : me „ I „

*Proto - Yokuts : nim , *Proto - Utian : kun

g  = k , ny = n

- ÍZ / ÍZLÉS „ Tastle „ , ÍZZIK „ Being „ ,  IZZÓ „ Glowing hot coal „ ,

ÍZZAD „ Perspire „

Hungarian : íz , izlés , izzik , izzó , izzad , *Sumer : izi / iz-zi „ fire „ / si4 „ dark read „ ,

*PIE : h3e’s-na / h3e’s-i , *PFU : ase „ hot / heat „ ,

*Proto-Costano : ʂukmu  " smoke "  , *Proto-Miwok : ?ukum ( cigarette ) ,

*Proto - Yokuts : ?osotʰ „ to burn „,?ositʰ „fire „,s̆ukmaj ( pipe ) ,

z =  s>ʂ , tʰ = d

- JÖN  / JŐ „ Come „

Hungarian : jön , jő , *Sumer gin „ walk / gin-gen „ come „,*PIE : gʷem / gʷeh2 „ to come „ ,

Manysi : ji / joχt „ to come”

*Proto-Sierra-Miwok : ’yn.y „ come „,  *Proto - Costanoan : hin.e „ walk / go / come „

j = g

- KÉZ „ Hand „

Hungaryian : kéz , *Sumer : s̆u , PIE : gʰesr-ro , *PU  : kati , Finn / Észt : kasi / kat

*Proto-Utian : ?ek.u(s) „ hand „

z = s , k = gʰ

- KIS / KICSI „ Small / Little „ KICSINY „ Small „

Hungarian : kis / kicsi , kicsiny , *Sumer : kiʃi / kiʃim „ ant „ ,

Mutsun :  ku. tʲi „ small „ , Chochenho Costano : ku. tʃi „ small „

Southern Sierra Miwok : cin.ipi „ small „ , Yokuts : guci’ „ tiny „

k = g>c , cs = c> tʃi>

- NAGY „ Big „

Hungarian : nagy / nagyobb , *Sumer : nu58…g / ( nu-)g / nu5 / nad /

na 2 big „ , *Akádd . nadu , *PIE : pénkʷe , *PFU : nonce „ big / very „ ,

Plains Miwok : ’ancu „ wide „ , Northern Sierra Miwok : ’ ancu „ wide „

 gy = g>y>d> kʷ

- NE / NEM „ No / Not „

Hungarian : ne / nem , *Sumer : in-nu „ negation „,*PIE : ne / ney , Észt : mitte

Plains Miwok : nHimi „ not / negative „ , Bodega Miwok : h'ama " not " ,

Pains Miwok. : m(.)imi " not / didn't ",

Mutsun : ne / nu „ there / this „ , Yawdanchi Yokuts : am / an „ not „

n = m

- SÓ „ Salt „ ,  SAV ’ Acid „  SAVANYÚ „ Sour „

Hungarian : só , sav , savanyú , *PIE : sal , Finn / Észt : suola

*Proto-Sierra Miwok : sawa „ stone „ , Plains Miwok : sawa „ rock / stone „ ,

Northern Sierra Miwok : sawa „ stone „ ,

Central Sierra Miwok : s ̆awa „ stone „

v = w

-  SZEM „ Eye „

Hungarian : szem , *Sumer : se-numun „ seed „,*PU : s̆ilma , Finn / Karel : siemen . Észt : seeme

*Proto - Utian : s̃yn-ty „ eye „ / ʂempuk? „ eyebrow „ ,  *Proto-Yokuts : c’imi.sil „ eyebrow „

sz = s>c = sz ,  m = n ,

- ÜT „ Beat „

Hungarian : üt

Proto-Yokuts : * ? ath „ share / break „  Proto-Utian. : *? at   „ share /break „,

-  VILÁG „ World „

Hungarian : világ , *Sumer : bar / par „ world / country „,*PIE : uiro-s , Mordvin : val

Plains Miwok : wa.li „ world „ , Central Sierra Miwok : w’al.i „ world / to graind „ ,

Northern Sierra Miwok. : wal.i „ ground „ / wil.ep-y / wal.i „ world „ ,

Mutsun Costano : pi’re „ world „ , Chochenho Costeno : warep „ world „

v = w>p , l = r

- VILÁGOS  „ Light / Bright „

Hungary : világos , *Sumer : bir / piriŋ „ bright „ , bar / paar „ white „,*PIE : bherəg ,

*PFU : wolke „ light / lighting „ ,Mordvin : valdo „ lighting „ , Cheremisz : volgado „ light „

*Proto-Utian : wilep? „ to flash „ ,

*Proto-Eastern-Miwok : wyl-ki „ to burn / light „ ,wil.ep „ lightning „ ,

 *Proto-Northern-Yokuts : wa.l’a „ sky „

 v = w>b , l = r


 


Kaliforniai Miwok település

 


Kalifornia, Yokuts gyerekek   

Irodalom :

- Catherine A. Callaghan 1962 : Comparative Miwok - Mutsun

with notes on Rumsen

- Catharine A. Callaghan 2001 : More Evidence for Yok-Utian

http://www.academicroom.com/article/more-evidence-yok-utian-reanalysis-dixon-and-kroeber-sets

- Catherine A. Callaghan 2003 : Proto-Utian ( Miwok - Costanoan )

- Geoffrey Gamble 1991. Yok-Utian : Old Californian Penutian ?

- Viktor Golla The History Of The Term” Penutian „

http://linguistics.berkeley.edu/~survey/documents/survey-reports/survey-report-11.03-golla.pdf

-  Harvey Pitkin – Williem Shimples 1958 Comparative Survey of Californian Penutian

- Sadovszky Otto j. Von. 1996. The Discovery of Californian : A Cal-Ugrian comparative Study

- Dr. Otto Szadovszky  : Californian Penutian and Ugrian links
http://users.cwnet.com/millenia/cal_ugor.htm

- István Tóth : 2012-2015 A Kaliforniai Penutian Nyelvek
Rokonsága a Magyar Nyelvvel – A Nagy Ősanya Sarjai " ' Ancu
Sy Ama Sali "

http://tist-fla.blogspot.hu/2015/03/a-kaliforniai-penutian-nyelvek.html

http://tiwintumiwok.blogspot.hu/2013/04/iii-magyar-nyelvi-szavak-kaliforniai.html

http://tiwintumiwok.blogspot.hu/2013/04/iv-magyar-nyelvi-szavak-kaliforniai.html

- 2015. The Penutian ( Peneut ) Languages
http://tist-fla.blogspot.hu/2015/01/the-penutian-peneut-languages.html

- 2014. A Kaliforniai Maidu Nép Történelme
http://tist-fla.blogspot.hu/2014/09/a-kaliforniai-maidu.html
 

- 2014.  A Kaliforniai Yokuts Népek Történelme
http://tist-fla.blogspot.hu/2014/09/a-kaliforniai-yokutsan-nepek-tortenelme.html

 - 2014.  A Kaliforniai Wintu Nép Történelme
http://tist-fla.blogspot.hu/2014/07/a-kaliforniai-wintu-nyelv.html

- 2014. Az Ohlone ( Costano ) Nép Történelme
http://tist-fla.blogspot.hu/2014/05/az-ohlone-costano-nep-tortenelme_3499.html

2016. február 5., péntek

A KALIFORNIAI WINTU NÉP ÉS NYELV TÖRTÉNELME



Wintuan egy nyelvi család a Penutian nyelvi ágban, hagyományosan csoportosítva a Maiduan, Yokutsan és a Miwok - Costanoan  (Utian) nyelvekkel együtt alkotja a Kaliforniai Penutian  nyelvcsoportot. A nyelvek kapcsolódnak a Maiduan, Miwokan, Costanoan és a Yokutsan nyelvekhez. A Wintuan nyelvcsalád négy nyelvből áll: A. Wintu, B. Nomlaki, C. Patwin és D. South Patwin.
Whistler 1977-ben az elvégzett növény és állatnév vizsgálatok után azt javasolta, hogy a Proto-Wintuan nyelvet beszélő nép Kaliforniába érkezése előtt Dél-nyugat Oregonban élt.  Morato 1984-ben és Callaghan 1997-ben tették a kijelentést: „a Wintuan Kaliforniába északkeleti irányból érkezett több mint ezer évvel ezelőtt Hokan nyelvi területekről". A felfedezés jelentős része a lexikális kölcsönvevés volt a Wintu és az Alsea közt. A Wintu nyelv sok hangtani és alaktani hasonlóságot mutat a Coast  Oregon  nyelvekkel . Delancey és Golla 1997-ben is szintén állították, hogy a Wintu nép eredetileg (1000 évvel ezelőtt)  Dél-Oregonból érkezett, ahol az "Oregoni Penutian" nyelvek (például: Takelma, Kalapuyan), és a „Coast Oregon Penutian nyelvek" (Coosan, Siuslawan és Alsea) élnek. A Wintuan beszélők Észak-Kaliforniában a Sacramento folyó völgy nyugati területén és a felső Trinity River völgyében élnek.
A Wintu név származik a Wintoo (Wintʰuh) személy jelentésű szóból. A nyelvcsalád legjobban dokumentált nyelve a Wintu. A Wintu és a Nomlaki nagyon hasonlít, míg a Patwin nyelv  egyértelműen távolabbi. A nyelvek fonológiailag megegyeznek, nagy a szerkezeti hasonlóság is. Az egységes Proto - Wintun nyelv kialakulása 2-2.500 éve, 1500 éve osztódott északi és déli ággá. A felfedezésük idején Dotta (1980) szerint a teljes Wintu népesség 27.000 fő volt.

A Wintu emberek a törzsi közösségeiket a folyók és patakok mellett hozták létre. Ők éltek egy leleményes életmódban az erdők és patakok nagylelkűségének a betakarításában. A csonthorgaikat, a fűzfa kosár csapdáikat, a nyilaikat és a garat őrlő eszközeiket a Wintuk gyűjtögetésre és annak feldolgozására, mint az élelmiszerek; a lazacok, a mókusok, nyulak, őzek, makkok, és a fenyőmagok. Az aranyláz, a telepesek és a bányászok érkezése a késői 1840-es és a korai 1850-es években elpusztította a Wintu emberek fő élelmiszer ellátás fenntartását. Rengeteg Wintu esett áldozatul az atrocitásoknak, a hadviseléseknek, a betegségeknek és a környezet állapotának romlása miatt szinte megsemmisült a natív hagyományos életmód. Bár a fehér telepesek összecsaptak a Wintu életmóddal azonban a gazdag Wintu kultúra és a hagyományok ma is tovább élnek. Az 1910-es évi népszámlálás idején 1000 fő Wintu nyelvi beszélő marad (Pitkin). Ma 2.500 fős etnikum.



A Wintu nyelvek inkorporáló (poliszintetikus) nyelvek

Fonológia:
 

Mássalhangzók:

’, -b, -ts, -tʃ, -d, -h, -k, -k’, -l, -m, -n, -p, -p’, -pʰ, -q, -q’, -r, -s, -ʃ, -t,  -t’,  -tʰ, -w, -y, -x, -χ

Magánhangzók:

-a, -á, -e, -é, -i, -í, -o, -ó, -u, -ú

Szintaxis:

A Wintu nyelvek szabad szórendűek,  fő jellemző a SOV  < alany > < tárgy > < állítmány > mellett megtalálhatók az SVO és a OVS formák is.


Szótagok (syllables): a CVC karakter  fő jellemző.


A Magyar és Wintu szóegyezésekből :

Hungarian: ad „give", Wintu: dOy/ duya „to give", 

Hungarian: anya „mother" Wintu : ne(.)n „ mother „ ,
Hungarian:  mama (nagyany)a „grandmother",’ama-n „ grandmother", 
Hungarian: apa „father", Wintu: pa.pa/ ha.pa „ father",
Hungarian: baba „baby", Wintu: aba „basket of women/ baby", 
Hungarian: barlang „cave", Wintu: holoq „cave",
Hungarian: barna „brown", Wintu: par „brown",   
Hungarian: sötét „dark", Wintu: puri-n  „dark",  
Hungarian: csap „hit", Wintu: c̆’Ep „to hit",
Hungarian: carál „grind", Wintu: lor „grind" …….

http://factcards.califa.org/cai/wintu.html 

http://www.winnememwintu.us/who-we-are/ 
http://www.siskiyous.edu/shasta/nat/win.htm 
http://www.wintutribe.org/history.html

Wintu basket

Wintu women
Winnemem Wintu
Wintu Pit River Basket


2016. január 23., szombat

A HUN BIRODALOM

Hun szó kínai eredetű, jelentése barbár. A feltételezések szerint a Hsziungnuk (Hiungnuk) leszármazottai, akik 500 éven uralták a Közép-Ázsia keleti területeit.
A Hun birodalmat létrehozó népesség Kína északi határainál, a Tien-san és az Altáj területén egykor létezett Hiungnu (vagy mai kínai kiejtés szerint Hsziungnu) birodalom nyugat felé elvándorló lakossága, kiegészülve az Európáig tartó út közben talált, főleg Iráni népekkel (Vuszuk, Szakák, Alánok), valamint Gótokkal.  
A Hsziungnuk állandó harcban álltak a Kínai birodalommal, mely a nagy fal felépítéséhez vezetett. A Hsziungnuk legyőzése után két részre bomlott a törzsszövetség. A nyugati ágból származnak a Magyarok.
(A Hunok eredete nem bízonyított a történészek szerint. Úgy gondolják különböző Ázsai népekből jött létre, melynek eredménye egy genetikai mix, egy sokszínű etnikum és kultúra)..

Az első ismert szállásterületük a K-Ázsiai Tokharisztán volt. Tokharisztánban 456-ban a Heftal- dinasztia került hatalomra., amiről a terület lakóit Heftalitáknak neveztek.  A második nagyobb szállásterületüket az északi törszek a Volga mellékén alakították ki.


A Hunok kilépve Közép-Ázsiából elindítva egy migrációs folyamatott. A Kínaiak által Hiungnunak nevezett nép sorban hóditotta meg a környező, főleg Török és Mongol népeket. A Heftaliták szállásterületét ért Türk támadás után elindultak India irányába.
Elfoglalták az északnyugati területeket, majd behatoltak Iránba, Kihasználték a Gupta birodalom belső gyengeségeit és megszállták közép Indiát.
A negyedik században elkezdődött hódítási folyamat kövretkeztében érkeztek Európába. 375-ben Balambér vezetésével átlépték a Volgát és az egész Kelet-Európai övezetett az uralmuk alá vonták.  A Hunok jelentős destabilizációt okoztak a barbároknak, hogy elfoglalták,  lokalizálták a közép és a  Kelet.Európai térségeket.
A Hunok a Duna folyó mellékén telepedtek le. Eleinte baráti viszonyban voltak a Római birodalommal segítve a Germán népek elleni háborúkban.
Attila hatalomra kerülése után a Hun birodalom jelentősen megerősödött és a Hunok a Nyugat Római birodalom ellen fordultak, mely 451-ben a Catalaunumi csatához vezetett. A Hunok 452-ben betörtek Itáliába és Róma ellen vonultak. Nagy Leó pápa elérte, hogy a Hunok mekiméljék Róma városát és békét kötött. 453-ban Attila meghalt a halála megíndította a Hun birodalom felbomlását.
 A fiainak az örökségért folyó viszálykodása meggyengítette a birodalmat. A küzdelemből  Ellák került ki győztesen, de a hatalmát nem megszilárdítani. Sorra támadtak ellene a legyőzött és megadóztatott népek, ami a Hunok legyőzésével zárult a Nedaói csatában.
Az ötközet után a mai Ukrán és Délorosz sztyeppéken telepedtek le.  A VII. század elsü éveiben a Fekete-tenger északi sészén volt a Hunok utolsó állama, ezután "eltűntek"?...
A területen kialakult Onogur törzszsövetségben a Hunok és a Magyarok is részt vettek. Az uralkodói Attilától és utódaitól származtak.


Európai Hun birodalom
Nemcsak a mondáink "Hunor és Magor" őrízték meg a Hun rokonság emlékezetét. Anonymus a 13. század elején már Attila leszármazottjának tartotta álmost és Árpádot. A Székelyekről azt írta a Magyarokhoz csatlakozásuk előtt "Attila király népe voltak". Kézai Simon a 13. század végén a Magyar népet a Hunokkal rokonította. A Magyar történetírók évszázadokon át Attilát és a Hunokat a Magyarság őseinek  tekintették.

A Hun- Magyar rokonság támogatói:
László Gyula
Dümmert Dezső
Balás Gábor


A HUN-MAGYAR NYELVI AZONOSSÁGOT BIZONYÍTÓ SZAVAK:

  Kéz = kézi; szem = szöm; orr = ore; száj = szá(h); vér = veri; öcs = ecse; vörös = verisi; sárga = sarakh; zöld = zezild; szag = szagu; víz = vezi; tenger = tengir, tenger; tó = tava; dél = dele, déli = déli; kutya = kutha; hal = kala; sas = sas; sáska = sasaka; légy = ledzsi; béka = béka; bagoly = bagialu; alom = alun; alma = alma; árpa = árpa; fa = va, fo; tű = tövi; fű = fövi; virág = virág; sás = sás; moha = muha; teremni = termin; kő = kevi; jég = jéj; hó = hava; szél = szele; só = sava; üveg = ivej; kút = kutu; por = poura; sár = sár; hon, otthon = hom; út = utu; kapu = kapu; vár = vara; had(sereg) = had; szó = szava; tor = tor; kopasz, tar = tar; vásár = vásár; tél = teile; téli = teili; fegyver = pegüveri; tudás = tued; (eszköz = szer; kard = szurr) tőr = tir; sarló = sarlagh; íjhúr, ideg = itekh; tegez = tegiz; balta = balta; sisak = sisak; tükör = tiker; üst = hüsti; sátor = satur; (piramis = gúla) bor = bor; sör = ser; (tojás = moni; vö. tikmony) élő = eleved; ásó = asava; tér = teiri; lyuk = liku; szám = szán; ész = esze; kicsi = kücsü; lassú = lasta, lastu, lathag; eszes, okos = eszisi; be = béh, béj; messze = mete; ki = kütu; ma = ma, bima; mi? = mi; ki? = ki; miért = mirelti; kiért = kirelti; hol = hol; hová = howrá; hány = kháni; nem = nen; -on, -en, -ön = hen; -ban, -ben = ben; -ba, -be = be; -ra, -re, reá = wra; -ért, vkiért, vmiért = irente (vö. iránta); tenni = tün; tudni, ismerni = tondin; járni = járin; be = bé; át = alta ( vö. pl. általmenni); szét = szeit; rá = wra;


Irodalom:


Aradi Éva:  A hunok Indiában, A heftaliták története, Hun-idea Kiadó, Budapest, 2005
Cséji László Koppány:  A hunok történelme és utódnépei, Napkút Kiadó, Budapest, 2004.
Marácz L., Obrusánszky B. szerk. (2009): A hunok öröksége. Hun Idea Kiadó, Budapest 
Orbusánszky Borbála:   
A hunok kultúrtörténete: Fehérvár, a déli hunok fővárosa, Magyar tankönyv, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Kerepes, 2006, 
A hun kutatás újabb eredményei Kínában, in: A 75 éves Erdélyi István köszöntése: régészet, történelem, nyelvészet, Magyar Tudomány a Világban Alapítvány, Göd, 2006.
Thompson, E. A.: A hunok. Szukits 2003
Zagd Batszajhan: A hun népek története, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Kerepes, 2006

 http://www.nimrod-mohacs.hu/content/1000-hun-magyar-testv%C3%A9ris%C3%A9g-%C3%A9s-azonoss%C3%A1g-leg%C3%BAjabb-nyelvi-bizony%C3%ADt%C3%A9kai

2016. január 17., vasárnap

ŐSI MAGYAR SZAVAK NYOMÁBAN: NYOM -- MONY – TIKMONY

 

A  „tikmony” összetett ősi szó, mely egyes mai Magyar nyelvjárási területeken ma is használatos. A szó jelentése „ tyúktojás”, melyben a „tik” mai módosulata a tyúk , míg a „mony” szó tojás.

„ Az Uráli, Finnugor nyelvtudomány szerint a „mony” szó Uráli eredetű, melynek eredeti jelentése „tojás” a későbbiekben a szóból kialakult a „here” jelentés is. Ez a szó halálához vezetett és helyette a tojás szót kezdték használni, melyet a „tojik” szóból képeztek.
A „tojás” jelentést megőrizte a Finn, Észt, Lapp, Mari, Manysi (Szoszvai dialektus) az Enyec, Nganaszan, Kaman és a Kojbál nyelvek.”
www.nyest.hu/hirek/mi-az-a-mony
mony.szojelentese.com.
Mint tudjuk a nyelvtudomány és elsősorban a Finnugor nyelvészet nem minden esetben ad helyes magyarázatott a szavak eredetére. A tojás a Proto-Indoeurópaiban: „n2öwyóm” /”öw(ij)om”, az Old Armenian nyelvben: „ðnʟ(ju)”, a Tatár nyelvben (Beregszászi): „mony/muno, 

a Kaliforniai Proto-Sierra nyelvben: "h’on.u" (tojás „trace eggs), A Plains Miwok és a Yokuts nyelvekben: „hon” (tojás)…….
A  nyelvészek a „tikmony” szó esetében a „tyúktojás” mai jelentésére építik fel a teóriát, melyben a „mony” szó eredetét az Uráli nyelvekbe vezeti vissza. Ebben az esetben a tojás szó elődjét a tojik, tojni ” igében keresték, melynek egyik jelentése lehet a „szül” vagyis „nyomja, kinyomja, tolja” a tojást vagy egy gyereket.
A „nyom” szó azonos formában már az Ómagyar nyelvben is létezett. Az Ősmagyarban: „namu” (benyomódik). Hasonló formája a Dravida nyelvben: „namu” ( benyomódik), „amu” (nyomódik), a Chagatáj nyelvben: „jom”, a Török nyelvben: „ jum” (kezet benyomni), a Proto-Indoeurópai nyelvben: „ ana dö” 

(nyomni, „to push”), a Kaliforniai Mutsun nyelvben: „nimi”( ütni, csapni „strike”) volt….
A „mony” szóban az „m”  és az „ny” valamikor még az időszámításunk előtt helyett cserélt és a szó kialakulását, eredetét a mai „nyom” szóban kell keresnünk.
 A „nyom” szónak szexuális meghatározásai is voltak, vannak pl. „tolja”, „nyomja” a nőt, vagy „kinyomja”, „szüli” a gyereket. Eredeti ősi jelentése „tojik”, „tojni”,”szülni”…

Összegzésképp a Magyar nyelvben az eredeti meghatározása a szónak:
„Tikmony”= a tyúknyom” a tyúk „nyom”, fog „tojni” (szülni)  egy tojást.

 nyom-1.szojelentese.com

 http://indo-european.info/pokorny-etymological-dictionary/whnjs.htm
http://dsal.uchicago.edu/dictionaries/burrow/
 http://www.academia.edu/18245731/Uralisches_Etymologisches_Woerterbuch_by_R%C3%A9dei_K%C3%A1roly
 http://tist-fla.blogspot.com.br/2015/03/a-kaliforniai-penutian-nyelvek.html

2015. december 22., kedd

ŐSI SZAVAINK: VILÁGÍT



Ősi szavaink: VILÁGÍT




A világít az egyik olyan  ősi szó, amelynek az eredete több mint bizonyos, hogy visszanyúlik az első modern emberek megjelenésének a korába Európában és Ázsiában.
A „vil/vir” szótő továbbképzett formái: vil-ág , vil-ágos , vil-ág-ít , vil-ág-os-ság vagy vér , ver-es…

A vil/vir vagy bil/bir/pir  rokon ősi gyökből egy sor fénnyel kapcsolatos szó alakult ki az eltelt idők folyamán.
pír , pir-kad., pir-kad-at , pir-os , pir-it…..

Ez a szó avagy hasonló kifejezési formája megtalálható az Indo.-Európai és a Finnugor nyelvekben , de messze túl nyúlik az Európai kontinensen. Az őseink magukkal vitték az Amerikai kontinensre.  Amerikában a Cendes-Óceán parti vidékén a Makro-Penutian ( Californian Penutian, Mayan, Mochican, Uru-Chipayan és Mapuchean ) nyelvi egységhez tartozó népek nyelveiben ma is megtalálható.
A szó egyfelől bizonyítja a  Makro-Penutian egység fennállását  és egyben a Magyar nyelv ősiségét, rokonságát ezen nyelvekkel..



VILÁGOS  „ Light / Bright „

- Hungarian :  

vil-ág , vil-ágos , vil-ág-ít , vil-ág-os-ság , 

- Sumer :  

bir / piriŋ „ bright „ , bar / paar „ white „ , bil / bil2 / bil3 „ to burn „ >

-  Proto-Indoeuropean : 

bherəg „ light „ (v>bh) >

- Finn-Ugrian:

 Zürjén : vir „ blood „ (l>r) , Udmurt : vir „ blood „ (l>r) , Osztják : wer/wir „ blood „ (v>w , l>r) , Cheremisz : vür „ blood „ (r>l)
b=v , r=l

Californian Penutian:

Plains M. : wel.i „ bright „ / wilep-y „ to shine „ ,
S.S.M. : we-la-nt „ light „ / wela’-t-st.l „ to shine „ , Mutsun : wiya „ light „ ,
Wintu : walu.qa „ to lighten „ , weloq „ red day „ ,
w>b>p = v , r>y  = l  , q = g

Mayan:

Proto-Mayan: *b'o7y
Itza Maya: b'o7oy  „shadow (que dan los a*rboles) „
Itza Maya: b'o7oy „ shadow (de persona o animal) „
Mopan: bo7oy „ shadow  (que dan los a*rboles) „
Mopan: bo7oy „ shadow (de persona o animal) „
b=v , y=l

Uru-Chipayan:

Uru : wali  sii-chay ( Muysken ) „light „
w = v

Mapuchean :

Mapuche:
pelo / pelontu „ light „ / wilüf külen „ shine „
 p=v
 






2015. december 4., péntek

A KALIFORNIAI PENUTIAN NYELVEK NYELVTANI EGYEZÉSEI A MAGYAR ÉS A SUMER NYELVEL





A KALIFORNIAI PENUTIAN NYELVEK NYELVTANI EGYEZÉSEI A MAGYAR ÉS A SUMER NYELVEL 


 Miwok táncosok, Acorn  (makk) fesztivál


A Kaliforniai Penutian nyelvek kizárólagosan ragozó nyelvek akárcsak a Magyar nyelv. A ragozásokban nemcsak a mai  Magyar, Sumer és a Kaliforniai Penutian nyelvekkel van  meglepően sok hasonlósága. A rekonstruált Proto - Indoeurópai az Urali és a Proto - Finnugor is feltűnően nagyon egyezik a Magyar, Sumer és a Kaliforniai Penutian nyelvek ragozási rendszerével ez egyesek számára okot adott a nyelvcsaládnak a Nosztratikus nyelvek közzé sorolására
 http://merrittruhlen.com/files/Global.pdf .
Az esetrendszer, az igeragok, az előtagok, az igeragozás ( alanyi ragozás > jelen idő  > jelentő mód ), a névmás ragozás, birtokos névmás ragozás, a személyi névmások és a szavak sokasága igazolja a Kalifornia Penutian nyelvek egy közös ősi nyelvből való kiszakadását, mely évezredekkel ezelőtt megtette a hosszú utat Európából a távoli Amerikába.  Ennek az ósi nyelvnek az egyik  ma is fennemaradt ága ma a Magyar nyelv Európában és Amerikában a Kaliforniai Penutian nyelvek.  A Kaliforniai Penutian nyelvek több ezer év eltelte alatt is képesek voltak megőrizni az ősi szavakat és átadni utódaiknak, akik ma is beszélik a Miwok, Costano, Yokuts, Wintu és a Maidu nyelveket a távoli Kaliforniában.



ESETRENDSZER


Ablatívus ( irány-helyhatározó ) Magyar tól / től >  Magyar nyelvjárási tö / tü >

Datívus ( részeseset ) Magyar nak / nek > Proto - Uráli latív-datív n > Wikchansi n /
ŋi (ŋ>n )

Lokatívus ( helyhatározó ) Sumer ne / ni > Magyar superessivus an /
en adessivus nál / nél inessivus ban / bem > Proto - Finnugor na  > Proto - California Penutian in > Northern Sierra Miwok my > Wintu iŋ > Yokuts iŋ > Miwok m > Southern Sierra Miwok m

Ablatívus ( irány-helyhatározó ) Magyar tól / től >  Magyar nyelvjárási tö / tü > Sumer ta >  Proto - Finnugor ta >
Mutsun tum
Instrumentális ( eszköz ) Magyar val / vel >Yawelmani , Chukchansi ,Goshowu a-la > Chukchansi , Yawelmani i-la
Comitatív Sumer da > Mutsun tu / tuk ( t>d )


IGERAGOK


Plural szuffix Magyar nk / k > Sumer ene > Proto-Finnugor eŋe
( ŋ>n )

Illative szuffix Magyar hoz > Sumer ʃe >

Proto -Finnugor ase ( s/ʃ >z , „h” néma ) .............


VERBÁLIS IGERAGOK ( SZUFFIX )

Jelentő mód

Jelen idő

Alanyi ragozás

Egyes szám

1.szám Magyar m > Uráli m > Proto- California Penutian m > Proto Sierra Miwok m > Eastern Miwok ma.m

2.szám Magyar sz > Proto-California Penutian s > Proto-Sierra Miwok s >Eastern Miwok s/sy ( s>sz)

3.szám  Magyar ø > Proto-California Penutian  ø > Proto-Sierra Miwok ø >Eastern Miwok ø

Többes szám

1.szám Magyar om > Proto- Uráli me > Proto Sierra Miwok mas > Sierra Miwok mas

2.szám od > Uráli te > Proto Sierra Miwok to-k > Sierra Miwok tok / toʃ ( t>d )
…..….


SZEMÉLYES NÉVMÁSOK

Alanyeset ( subjekt )

1. szám egyes személy Magyar én > Sumer ŋe / ŋae > Proto . Urali me > Yokuts ma > Nomlaki ni > Maidu ni > Mutsun kana > Northern Sierra Miwok kanni ( m>n )

   
1. szám kettes személy Magyar te > Proto- Uráli te > Yokuts til

2. szám egyes személy Magyar mi > Sumer me-en-den > Ősmagyar mu / minl  >

Miwok mi > Maidu mi > Wintu ni / nec > Yokuts mak > Mutsun makke > Rumsen mak

( n>m )

2.szám többes szám Magyar ők > Ősmagyar ük > Sta. Clara Costano ic >

Mutsun (a)k > Miwok ?i-kko ( c>k )



Tárgyas eset ( objekt ) bírtokos


1.szám egyes személy Magyar enyém > Sumer ŋu > Yokuts nim > Wintu neto > ( n/ŋ>ny ) > Sta. Clara Costano kanak > Northern Sierra Miwok kani ŋ

1.szám többes szám Magyar enyéim > Yokuts nimik > Maidu moyekib ( m/ŋ>n , k>g )

2.szám egyes személy Magyar mienk > Sumer me > Yokuts nimgin > Maidu minki > ( m>n )



Tárgyeset ( objekt )

1.szám egyes személy Magyar engem > Sumer ŋu  >Yokuts man > Maidu nik >
Northern Sierra Miwok > kanniy > Patwin na-t > Nomlaki ni-s > Wintu ni (m//ŋ>n , k>g )
2.szám egyes személy Magyar minket > Maidu min > Rumsen makkewes > Mutsun
makkes ......................


SZINTAXIS ( SZÓREND )


Ősmagyar és a Sumer SOV alapszórend . Az Ómagyar nyelvben a VSO alapszórend eltolódás dominált  .

A SOV < alany > < tárgy > < állítmány > megtalálható minden nyelvben .
A Central Sierra Miwok , Lake Miwok , Palins Miwok és Mutsun nyelvek 100%-ban SOV
szórendűek .
A Southern Sierra Miwok és a Yokuts nyelvekben megtalálható a SOV mellett a SVO < állítmány >< alany >< tárgy , valamint a VSO < állítmány > < alany > < tárgy > szórend is .
Wintun nyelv szabad szórend a SOV fő forma mellett megtalálhat ó a SVO és a OVS is .

MORFOLÓGIA

Minden Kaiforniai Penutian nyelv poliszintetikus . de ez Magyar nyelvben is megtalálható kis mértékben , azonban a  Sumer az agglutináció mellett szintén erős poliszintetikus jellegekkel is rendelkezett .

SZÓTAGOK ( SYLLABLES )

Minden nyelv általános jellemzője a CVC karakter C mássalhangzó V magánhangzó
C mássalhangzó .




http://tist-fla.blogspot.hu/2014/09/a-kaliforniai-yokutsan-nepek-tortenelme.html

http://tist-fla.blogspot.com.br/search?updated-max=2015-05-01T11:24:00-07:00

http://tist-fla.blogspot.hu/2014/09/a-kaliforniai-maidu.html

http://tist-fla.blogspot.hu/2014/07/a-kaliforniai-wintu-nyelv.html
http://tist-fla.blogspot.hu/2014/05/az-ohlone-costano-nep-tortenelme_3499.html

http://tist-fla.blogspot.hu/2012/07/miwok-indianok-tortenelme.html

 http://linguistics.berkeley.edu/~survey/documents/survey-reports/survey-report-11.03-golla.pdf

 http://www.aaanativearts.com/native-american-tribes-by-language/penutian-language-family.html#axzz3UJ4K7xmh

 http://self.gutenberg.org/articles/Penutian



Információ , elérhetőség : tindian@indamail.hu 

2015. augusztus 8., szombat

A MAGYAR NYELV, AVAGY FELTÁRUL A MÚLT?







A MAGYAR NYELV, AVAGY FELTÁRUL A MÚLT? 



Nehéz elhinni, hogy egy alapnyelv létezett, abszurd irracionális képtelenség, de volt kellett lennie egy egységessé válási folyamatnak, avagy léteznie kellett egy olyan központi területen élő ősi Föld nyelvnek, mely a beszélt szavainak az átadója volt.
Lennie kellet hiszen másképp hogyan is lennének azonos jelentésű szavak és grammatikai hasonlóságok a Föld nyelveiben . Ezt azonban csakis egy nagyobb létszámú, kulturálisan jóval fejlettebb nép tudta elérni és szavait, nyelvének a jellegzetességeit átadni a primitívebb kulturálisan és egyéb téren elmaradottabb népeknek .
Valamint szükséges volt, hogy ez az ősi nép egy központi területen éljen a  „ népek átjárójában „ Ázsia és Európa határvidékén , a Kárpát-medence és Kaszpi-tenger közti területen..
Itt kellet megtörténnie egy nyelvi egységessé válási folyamatnak és nem Kínában, vagy teszem azt Dél-Afrikában. Ez az ősi nép nyelvi és kulturális hatást fejtett ki a Föld alapnyelveire többek közt az Urali , PIE és az Altaji nyelvekre ( Nosztratikus elmélet ).
A máig érvényben levő és sok tekintetben tévedéseken és félrevezetéseken alapuló hivatalos tudományos álláspont szerint a Magyar nyelv a Finnugor nyelvcsalád nyelveihez tartozik. A Magyar nyelv eredetét olyan Finnugor eredetűnek kinyilvánított  szavakkal támasztják alá, amely a Proto-Indoeurópai és az Altaji nyelvterületen is megvan . Az Urali elmélet szerint a Magyar nép  és a Magyar nyelv örökléstani rokonságban van más népekkel és nyelvekkel (  Saami, Mordvin, Mari, Khanty, Mansy, Samojed ), melyek Észak-Európa és Nyugat-Szibéria közti  területeken élnek  és többek közt a Finnel. De ezt megkérdőjelezik többek közt az elmúlt két évtizedben Finnországban és a világ számos pontján elvégzett kutatások a tudomány több területén, nyelvészet. embertan, régészet. örökléstan szakterületein.
Ennek a központi területen élő ősi népnek a  közvetlen egyenes ágú örököse a Magyar nyelv, amit igazol egyfelől az ős-etimon kutatás, a genetika és az archeológia is . Az elvégzett nyelvészeti ős-etimon ( szótő ) kutatások szerint az etimonok legnagyobb arányban ( 64 % ) a Magyar nyelvben maradtak fenn. Az alapszavak közel egyharmada, a szótövek majd ezer eleme ősi eredetű  és ezek száma  megsokszorozódik az összetételekkel, ragszilárdulásokkal és a képzésekkel. A Magyar nyelv tehát, ha alapjaiban is , de ugyanazt az ősi alapnyelvi gyökeret beszéli, amit Föld nyelveinek a többsége ma is. A nyelv az évezredek alatt azonban sokat változott, a szóátvételekkel, a klíma és a kulturális változások miatt az élet működtetéséhez szükségessé vált új szavak képzésével. A nyelvészeti etimon kutatások  igazolják, hogy a Magyar nyelv egy olyan ősi nyelv, mely szavainak átadója és egyben alapja volt a ma létező legtöbb nyelvnek. Nem mi vagyunk rokonai a Finnugor nyelveknek ők rokonok velünk.
Az elvégzett genetikai vizsgálatok szerint a Magyar nép ősei a 35 - 40.000 éve elsőnek  megjelent Europid emberek közt voltak. A genetikai Y kromoszómás tesztvizsgálatok szerint  a jelenlegi Magyar férfiak négy ősapától származnak.
EU19  / R1a  <  32,5 %  , EU 18 / R1b  < 17 %  , EU 7 / I1 , I2a és I2b < 25,5 % , EU 4 / E1b1b < 9,5 %  
Az összesen a 89, 5 %-os Ős Európai gén előfordulási aránya a mai Magyar lakosságban az egyik bizonyítéka , hogy a Magyar nép Európa legősibb népe. A Proto - Magyar alapnyelv kialakulásának központi területe helyileg a Kárpát medence és a Kaszpi tenger közti területhez köthető, igazolja ezt a genetika, a kulturális leletek és többek közt  a Vinca - Tordos és Tordos - Tatárlakai epígrafikai és paleografikai képírás.
John Rondins  a  Magyar rovásírás és a Sumer ékírás sikeres összehasonlításával fejtette meg a Sumer nyelvet. Ez a Magyar rovásírás oly nagyfokú hasonlóságot mutat  a Kőrös kultúra írásával, hogy minden kétséget kizárva bátran mondhatjuk a mai Magyar rovásírás eredete a Kőrös kultúrához köthető. A Kárpát - medence és a Kaszpi tenger közti területen élő domináns Európai haplocsoportok az R1a és a R1b emberek szoros kulturális és gazdasági kapcsolatba kerültek és létrehozták a Kurgán és a Kőrös műveltséget i.e. 5.000  (Kurgán kultúra i.e. 7.000 - 3.200 - ig neolitikus, eneolitikus korai bronzkori kultúra)
. Az azonossá váló kultúra megindított egy  nyelvi összeolvadást, melynek eredményeképp létrejött egy közös lingua franca a Fekete és a Kaszpi-tenger közti sztyeppén. Ezt a lingua francát a nyelvészek Proto - Indoeurópai nyelvnek nevezték el. A közös lingua franca létrejöttében nagy szerepe volt a Proto - Magyar alapnyelvnek, népnek. 
A Magyar nyelv ősi szavai ma is megtalálhatók a mai Indoeurópai nyelvekben .
Én < Angol: me, Ír: mé,


Te < Ír: tu, Portugál: tu, 
Ő < Angol : he , Ír : é-i, 
Mi < Ír: mid, Portugál: nós.
Enyém < Angol: mine , Portugál: minha / meu, Német: mine
Ad < Angol: add ( hozzáad ), Portugál: dar, Akar < Kelta: achair , Portugál : quer,
 Anya < Angol: mother, Portugál: mae,
Apa < Angol: father, Portugál: pae, Bőr < Portugál: pele, Ír: barr,
Foly < Folyik < Angol: flow, Portugál: fluir, Kelta: fual (folyás)
Ház < Angol: house, Német: haus, Portugál: casa, Ne / nem < Angol: not, Portugál: nao,
Torok < Angol : throat , Ír : tor (nyakperec)
Világ < Angol : world , Walesi : wilad (föld)...
MAGYAR - ANGOL:
Bog < bug, Bök < poke, Kap < keep  nak / nek < nex(t), Szél < soul (lélek), Ráz < rouse, Szór < sour ,
Tüske < tusk, Vad < wild ...
MAGYAR - KELTA
Bot < bat, csap < seap, Jár < larr, Kerek / Kör < caor...
MAGYAR - ÍR:
Agy < aigne, Megy˛Menni < imigh, Száj < suil, Tesz / Tenni < de'a , Tűz < te-as ( forróság ) ,
Víz < uische...


A Proto-Indo-Európai alapnyelv rekonstruálása során felmerült az a lehetőség, hogy az PIE rokonságban van  más nyelvekkel pl. Finnugorral is, valamint a Kaukázusi és Hurri nyelvekkel. A Finnugor és az Indoeurópai nyelvek közt 222 etimológiai egyezés található (Aulis Joki). Indourali elmélet.
A nyelvészek szerint az alapnyelvek közt állt fenn a nyelvi rokonság. A  genetikai vizsgálatok nem igazolták a Finnugor népek Ugor ágával levő rokonságot, azonban a nyelvészeti egyezések igazolják a nyelvi kapcsolatot a Proto-Magyar alapnyelv és az Uráli alapnyelv közt.  (A Magyar nyelv alapszókészletéből 504 szótő található meg a Finnugor nyelvekben és néhány száz további feltételezett (Collinder).) Nem kell  túl bonyolítani egyszerűen kulturális és nyelvi átadás történt az északi irányban elő fejletlenebb kulturálisan és gazdaságilag elmaradottabb Uráli alapnépességre. A kulturálisan fejlettebb  és népességben nagyobb számban levő Proto-Magyar átadta a nyelvének szavait, nyelvtani elemeinek tekintélyes részét egyfelől a PIE másfelől az Proto-Uráli nyelveknek.


MAGYAR - SUMER, PIE ÉS AZ URALI SZÓEGYEZÉSEKBŐL:
 
Rövidítések:
Urali: PU
Proto-Finnugor: PFU



1.Hungarian: ad, adni "give, to give" , *Sumerian: nadanu, *PIE: deh3, *PFU: anta, Finn: antaa, Észt: andma
nd>nt  = d

2.Hungarian: ág "branch", *Sumerian: igi ? "branch", *PIE: ĝegh, *PFU: sanke, 
k = g

3.Hungarian: anya "mother" *Sumerian: ama/ am "mother", *PIE: meh2ter, PU: ema "stepmother"
m>n = ny ( ŋ )

4.Hungarian: apa, apó "father", *Sumerian: pap/ pab/ pa4."father" *PIE: ph2ter/ pei(y) "father", *PFU: appe "father"

5.Hungarian: atya, tata "father",*Sumerian: adda "father", Manysi: ata "father", Osztják: ati "father"
d = t / ty

6.Hungarian: az, azt "", *Sumerian: ʃu "he/ she", *Akkád: ʃu "he", ʃi  "she",*PIE: so/ séʰ2 ,
Észt : ce „ that „ , Észt : see „ this „ , Zürjén : esy „ this „ , Udmurt : so „ this „
ʃ>s>c =  z

7.Hungarian: bőr "skin", *Sumerian: bar "skin, side", *PIE: pel
p = b , l = r

8.Hungarian: én "I", *Sumerian:  ŋe, ŋae (nga-e ) "I",
*PIE: me "me, I", PU: me "I"
m = n

9.Hungarian : engem "me, my", *Sumerian: ŋu  ( ngu ), ne26, ni,  me  „"my", *PIE: me "me", *PU: me "I"
n>m = ng

10.Hungarian: enyém ,"mine", *Sumerian: ma-an, ma-na, *PIE:  me "me", *PU: me "I"
n = m

11.Hungarian: foly, folyik "flow", *Sumerian: par  "canal, smell", pu  "fountain",
*PIE: pleu "flow", poimno "foam", Manysi: pali "low, river"
p> = f , l>r = ly

12.Hungarian: folyó "river", *Sumerian  pou "foumtain", par  "smell, canal",*PIE: pleu "flow",
Manysi: pali "flow, river"
p> = f , l>r = ly

13.Hungarian: forr "boil", forró "hot", forral "boil", *Sumerian : bil  "cook",  i-bi  "snoke",*PIE: bhel "burn",
 *PU: pu "fog", Manysi: palt "bake", boil "cook"
p>b = f , l = r

14.Hungarian: főz , fő ,"cook", *Sumerian: bil  "cook", bar  "to burn",*PIE: bhel "burn", *PU: pu "fog", peje "to cook", Manysi: palt "bake, boil, cook"
p>b = f

15.Hungarian: fú, fúj "blow", *Sumerian: poy / pow / pue , bhel "blow",*PIE: bhel , PFU: pilwe "cloud",
Manysi: pu "blow", Osztják: pow-ta "blow", Mordvin: puva "blow", Cheremisz: pue "blow"
p>b = f , y >l= j

16.Hungarian: hal "fish", *Sumerian: ha "fish", *PIE: dʰgʰn "fish", *PU: kala "fish"
 k> gʰ = h

17.Hungarian: (meg)hal "die", *Sumerian: ha-lam „ death / gur   „ to hear „ , *PFU: kole „ die „
 k>g  = h
18. HALL „ Hear „
18.Hungarian: hall, hallani "hear", *PIE: klew "hear", *PU: kola, kuuli "hear"
k = h

19.Hungarian: hossz, hosszú "long", *Sumerian: ús  „ "longitude", gus, he-su  "long", *PIE : dlu2gʰos "long", Manysi: χosa "long"
g>χ = h , s = sz

20.Hungarian: íz, izlés, izzik, izzó, izzad "tastle, being, glowing hot, perspire" , *Sumerian: izi / iz-zi „ fire", si4 "dark read",
*PIE: h3e’s-na / h3e’s-i , *PFU: ase "hot, heat „ , Finn, Észt: savu "smoke",
Manysi: susi "ash", sueid "sweat"
s>ʂ> s̆ = z , tʰ = d

21.Hungarian: jön, jő "come", *Sumerian: gin "walk" gin-gen „ "come",*PIE: gʷem, gʷeh2 "to come",
Manysi  ji / joχt "to come”
g ?>  = j , m = n

22.Hungarian: karmol, karcol, horol  "scratch", *PIE: gerbh "scratch", *PFU: kurwe "scratch", Észt: kraapima "scratch"
g= k

23.Hungarian: kéz "hand", *Sumerian: ʃu "hand", PIE: gʰesr-ro "hand", *PU: kati "hand", Finn, Észt: kasi, kat "hand"
s>ʃ = z , g = k

24.Hungarian : kis, kicsi, kicsiny "small, little", *Sumerian: kiʃi, kiʃim "ant", *PIE: tenh2us "little", Manysi: aʃʃa "small"
h = k , ʃ>s = s /cs , ʃ

25.Hungarian: kobak "head", *PIE:  kaput, gʰebʰelo "head", PU:  peyi , Finn: pãã "head", Észt: pea "head"
p = b , g = k

26.Hungarian: kutya "dog" , *Sumerian  kudda, ku-ti-a "dog", *PIE: kwo "dog", Erza: kicha "dog"
d>ti>>ch ?= ty

27.Hungarian: meny , menyasszony "bridge", *Sumerian:  munus "aunt",*PU: mina
n = ny , s = sz

28.Hungarian: nagy, nagyobb "big, large, *Sumerian: nu58…g, ( nu-)g, nu5, nad, na "big", suk-un "height", *Akádd: nadu "big", *PIE: pénkʷe "big", *PFU: nonce "big, very",
Erza: nokw "big", Manysi: fanix "big"
 g>c>k>d>x = gy

29.Hungarian: ne, nem "not, no", *Sumerian: in-nu "negation",*PIE: ne, ney "not", Észt: mitte "not"
m> = n

30.Hungarian : por "powder, dust", *Sumerian: epru "powder", par-im "dry land, earth", *PIE: pers "powder", Finn, Karél: poly "powder"
 l = r

31.Hungarian: só, sav, savanyú "salt, acid", sour", *PIE: sal "salt", Finn, Észt : suola "salt"


32.Hungary: sző, szövő "weave, Weaving", *PIE: syuh1 , *PU: seɳe , Finn: sitaa „ to tie „ , Észt: sidunaa "to tie"
s  = sz

33.Hungarian: szem "eye", *Sumerian: se-numun "seed",*PU: ʃilma "eye", Finn, Karel  siemen "eye", Észt: seeme "eye"
s>ʃ = sz , n = m ,

34.Hungarian: világ "wold", *Sumerian: bar, par "world, country",*PIE: uiro-s "wold", Mordvin: val "world"
b>p = v , k = g , r = l

35.Hungarian: világos "light, bright", *Sumerian  bir, piriŋ „ bright" , bar, paar "white"*PIE: bherəg "light",
*PFU: wolke "light, lighting",Mordvin: valdo "lighting", Cheremisz  volgado „ light „
 w>b> = v , r>y  = l





1.Hungarian: ad, adni "give, to give"  , *Sumerian: nadanu, *PIE: deh3, *PFU: anta, Finn: antaa, Észt: andma
nd>nt  = d

2.Hungarian: ág "branch", *Sumerian: igi ? "branch", *PIE: ĝegh, *PFU: sanke, 
k = g

3.Hungarian: anya "mother" *Sumerian: ama/ am "mother", *PIE: meh2ter, PU: ema "stepmother"
m>n = ny ( ŋ )

4.Hungarian: apa, apó "father", *Sumerian: pap/ pab/ pa4."father" *PIE: ph2ter/ pei(y) "father", *PFU: appe "father"

5.Hungarian: atya, tata "father",*Sumerian: adda "father", Manysi: ata "father", Osztják: ati "father"
d = t / ty

6.Hungarian: az, azt "", *Sumerian: ʃu "he/ she", *Akkád: ʃu "he", ʃi  "she",*PIE: so/ séʰ2 ,
Észt : ce „ that „ , Észt : see „ this „ , Zürjén : esy „ this „ , Udmurt : so „ this „
ʃ>s>c =  z

7.Hungarian: bőr "skin", *Sumerian: bar "skin, side", *PIE: pel
p = b , l = r

8.Hungarian: én "I", *Sumerian:  ŋe, ŋae (nga-e ) "I",
*PIE: me "me, I", PU: me "I"
m = n

9.Hungarian : engem "me, my", *Sumerian: ŋu  ( ngu ), ne26, ni,  me  „"my", *PIE: me "me", *PU: me "I"
n>m = ng

10.Hungarian: enyém ,"mine", *Sumerian: ma-an, ma-na, *PIE:  me "me", *PU: me "I"
n = m

11.Hungarian: foly, folyik "flow", *Sumerian: par  "canal, smell", pu  "fountain",
*PIE: pleu "flow", poimno "foam", Manysi: pali "low, river"
p> = f , l>r = ly

12.Hungarian: folyó "river", *Sumerian  pou "foumtain", par  "smell, canal",*PIE: pleu "flow",
Manysi: pali "flow, river"
p> = f , l>r = ly

13.Hungarian: forr "boil", forró "hot", forral "boil", *Sumerian : bil  "cook",  i-bi  "snoke",*PIE: bhel "burn",
 *PU: pu "fog", Manysi: palt "bake", boil "cook"
p>b = f , l = r

14.Hungarian: főz , fő ,"cook", *Sumerian: bil  "cook", bar  "to burn",*PIE: bhel "burn", *PU: pu "fog", peje "to cook", Manysi: palt "bake, boil, cook"
p>b = f

15.Hungarian: fú, fúj "blow", *Sumerian: poy / pow / pue , bhel "blow",*PIE: bhel , PFU: pilwe "cloud",
Manysi: pu "blow", Osztják: pow-ta "blow", Mordvin: puva "blow", Cheremisz: pue "blow"
p>b = f , y >l= j

16.Hungarian: hal "fish", *Sumerian: ha "fish", *PIE: dʰgʰn "fish", *PU: kala "fish"
 k> gʰ = h

17.Hungarian: (meg)hal "die", *Sumerian: ha-lam „ death / gur   „ to hear „ , *PFU: kole „ die „
 k>g  = h
18. HALL „ Hear „
18.Hungarian: hall, hallani "hear", *PIE: klew "hear", *PU: kola, kuuli "hear"
k = h

19.Hungarian: hossz, hosszú "long", *Sumerian: ús  „ "longitude", gus, he-su  "long", *PIE : dlu2gʰos "long", Manysi: χosa "long"
g>χ = h , s = sz

20.Hungarian: íz, izlés, izzik, izzó, izzad "tastle, being, glowing hot, perspire" , *Sumerian: izi / iz-zi „ fire", si4 "dark read",
*PIE: h3e’s-na / h3e’s-i , *PFU: ase "hot, heat „ , Finn, Észt: savu "smoke",
Manysi: susi "ash", sueid "sweat"
s>ʂ> s̆ = z , tʰ = d

21.Hungarian: jön, jő "come", *Sumerian: gin "walk" gin-gen „ "come",*PIE: gʷem, gʷeh2 "to come",
Manysi  ji / joχt "to come”
g ?>  = j , m = n

22.Hungarian: karmol, karcol, horol  "scratch", *PIE: gerbh "scratch", *PFU: kurwe "scratch", Észt: kraapima "scratch"
g= k

23.Hungarian: kéz "hand", *Sumerian: ʃu "hand", PIE: gʰesr-ro "hand", *PU: kati "hand", Finn, Észt: kasi, kat "hand"
s>ʃ = z , g = k

24.Hungarian : kis, kicsi, kicsiny "small, little", *Sumerian: kiʃi, kiʃim "ant", *PIE: tenh2us "little", Manysi: aʃʃa "small"
h = k , ʃ>s = s /cs , ʃ

25.Hungarian: kobak "head", *PIE:  kaput, gʰebʰelo "head", PU:  peyi , Finn: pãã "head", Észt: pea "head"
p = b , g = k

26.Hungarian: kutya "dog" , *Sumerian  kudda, ku-ti-a "dog", *PIE: kwo "dog", Erza: kicha "dog"
d>ti>>ch ?= ty

27.Hungarian: meny, menyasszony "bridge", *Sumerian:  munus "aunt",*PU: mina
n = ny , s = sz

28.Hungarian: nagy, nagyobb "big, large, *Sumerian: nu58…g, ( nu-)g, nu5, nad, na "big", suk-un "height", *Akádd: nadu "big", *PIE: pénkʷe "big", *PFU: nonce "big, very",
Erza: nokw "big", Manysi: fanix "big"
 g>c>k>d>x = gy

29.Hungarian: ne, nem "not, no", *Sumerian: in-nu "negation",*PIE: ne, ney "not", Észt: mitte "not"
m> = n

30.Hungarian : por "powder, dust", *Sumerian: epru "powder", par-im "dry land, earth", *PIE: pers "powder", Finn, Karél: poly "powder"
 l = r

31.Hungarian: só, sav, savanyú "salt, acid", sour", *PIE: sal "salt", Finn, Észt : suola "salt"


32.Hungary: sző, szövő "weave, Weaving", *PIE: syuh1 , *PU: seɳe , Finn: sitaa „ to tie „ , Észt: sidunaa "to tie"
s  = sz

33.Hungarian: szem "eye", *Sumerian: se-numun "seed",*PU: ʃilma "eye", Finn, Karel  siemen "eye", Észt: seeme "eye"
s>ʃ = sz , n = m ,

34.Hungarian: világ "wold", *Sumerian: bar, par "world, country",*PIE: uiro-s "wold", Mordvin: val "world"
b>p = v , k = g , r = l

35.Hungarian: világos "light, bright", *Sumerian:  bir, piriŋ „ bright" , bar, paar "white"*PIE: bherəg "light",
*PFU: wolke "light, lighting",Mordvin: valdo "lighting", Cheremisz  volgado „ light „
 w>b> = v , r>y  = l
..........


Írta: Ístván Tóth